Blogdilemma

Most nincs recept, csak pár gondolat…Napok óta gondolkodom már ezen és mostmár kikívánkozik.

Lassan 3 éve, hogy elkezdtem blogot írni…Anno kedvenc blogom  AzEszter blogja volt. Sajnos belinkelni nem tudom,mert azóta sajnos már befejezte áldásos blogtevékenységét, szóval engem Ő inspirált a blogírásra, amit ezúton is köszönök Neki:)

Azóta DIVAT lett a gasztroblogírás, igen, így nagybetűvel. Nem bántani akarok senkit, de boldog-boldogtalan gasztroblogot indít. Olyan is aki nem tud főzni. De fotózni igen, és valljuk be, ez ma már majdnem fontosabb. Nem bántom én őket, hiszen engem is bedarált a gasztrobloggerek gépezete: én is vettem tükörreflexes kamerát ( te jóég, 3 éve azt sem tudtam mi az), fotósátrat és minden bocsánat de szir-szart amit megláttam boltban, piacon,és úgy gondoltam, emeli ételfotóim színvonalát, megvettem. 

Halomban állnak itthona  tányérok, poharak, ócska evőeszközök, tortaformák 6 féle méretben!!!, legutóbb egy piros székkel vertem ki a biztosítékot Zénél:)

Megcsömörlöttem a Facebooktól is. Kinek hányan lájkolják az oldalát, ki hány lájkot gyűjt a képeihez, posztjaihoz. Akár tagadjuk, hogy minket nem érdekelnek a lájkok, akár bevalljuk: mindenkit érdekel. Engem is. Rosszul is érzem magam napok óta, mert úgy érzem, a blogba fektetett energiám és időm baromira nem térül meg. Na de hogy is mérjük a “megtérülést”, csak nem lájkokban??????Sokkal inkább abban, hogy életünk párja dob-e egy hátast attól a tortától, amivel hazavárjuk vagy sem, vagy hogy a kollegák közelharcot vívnak-e az utolsó szelet sütiért, amit beviszek a munkahelyemre….

Eltűnik a valódi érték. A főzés, az evés, a másik szeretetének a kimutatása az ételeken keresztül. Helyette jönnek a pazar ételfotók, agyonfotosoppolva, hogy még véletlen se nézzen ki úgy,mint a valóságban és harc a like-okért. Gondolkodjunk el. Vagy folytassuk.

Én most épp elgondolkodóban vagyok…