Szofika a konyhában

19.SAD! Felhívás!

Engem ért a megtiszteltetés, hogy a SAD! 19. fordulójának háziasszonya legyek,IldiKokkitól kaptam a stafétát, amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök 🙂
A SAD! ( Süss!Alkoss!Díszíts!) egy virtuális gasztrojáték, a házigazda fordulónként változik,az általa kiválasztott témában pedig sütnek a lelkes résztvevők!
Az előző fordulók témáit és házigazdáit itt olvashatjátok!
Sok ötletem volt a mostani témát illetően, sajnos egyet-kettőt lelőttek már a korábbi fordulókban, végül nagy nehezen úgy döntöttem, legyen a 19. forduló témája:
” DIÓ VS MÁK”

Az emberek alapvetően 2 csoportra oszthatók: a diópártiak és a mákimádók. Jómagam az első csoportba tartozom, az utóbbi időben jöttem rá, hogy élek-halok mindenért, ami diós, életem párja pedig a mákkal van ugyanígy.
Itt az ősz, közeleg a Karácsony is, most van szezonja a diónak is, a máknak is. 
Lássuk akkor, hogy ki győz, a dió vagy a mák? Melyik a népszerűbb? Melyikből tudunk hagyományosabb vagy épp egyedibb, különlegesebb desszertet, sütit, tortát, fagyit varázsolni az asztalra?
Jöjjön tehát minden, ami mákos vagy diós, a kikötés csupán annyi, hogy a süti diós / mákos mivolta ne annyiban nyilvánuljon meg, hogy egy szem dióval díszítünk egy sütit, hanem az elkészült remekmű teljesen a dióra/ mákra épüljön, az domináljon benne.
A határidő:
2013. november 12. éjfél ( greenwich-i idő szerint)

Amit kérek szépen:
-1 db fotó az elkészült műről és a blogbejegyés linkje, ami ezután a bejegyzés után kell, hogy szülessen, szőrösszívű leszek, korábbi bejegyzéseket nem fogadok el .
Aki nem rendelkezik bloggal, 1 db fotót és receptleírást küldjön, amit majd vendégposztban közzéteszek.
-témamegjelölést, hogy mi lenne a 20. SAD témája, ha Neked adnám át a stafétát!

Ide várom a sütiket:

giuditta.guide@gmail.com
Tárgy: 19.SAD

Kérek szépen mindenkit, aki szeretne részt venni a játékban, hogy a bejegyzéshez hagyjon kommentet! Köszönöm!
Akkor induljon a buliiiiiii!!!!!!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Délután küldöm a nemrég tanult kedvenc diótortámat!

  2. Szia! Én is szeretnék játszani! Mindjárt küldöm is 🙂

  3. Zsuzsi says:

    Még időben vagyok 🙂 Ki is találtam, hogy mit készítek, mákosat, bár szeretem a diót is, hm fogós kérdés :)))

  4. Anikó Varga says:

    Diósan vagy mákosan…de megpróbálom 🙂

  5. Süni says:

    This comment has been removed by the author.

  6. Köszönöm! 🙂 Örülök, hogy találtál valami neked tetszőt. 🙂

  7. Kisildi says:

    Most kaptam egy szuper mákos receptet, az pont ide való lesz!

  8. Tetszik a téma, szívesen jövök én is 🙂

  9. HajniZoli says:

    Tökéletes téma az ünnepek előtt! Majd válogathatunk a finomságokban:-) jövök!

  10. Vikvi says:

    Nagyon klassz téma, én is jövök 🙂

  11. iLDo says:

    Hát,ez jóféle!Valamit kotyvasztok én is!!!!!!!:)

  12. Rendben, köszönöm. 🙂 Ha az időm is engedi, akkor lesz mákos is és diós is. Nehéz lenne dönteni. 😀

  13. Lujza says:

    Ez nekem való feladat, imádom mindkettőt!

  14. Okki says:

    Jövök én is. 🙂 Mindkettőt szeretjük, majd meglássuk melyik győz. 😀 (Esetleg lehet diósat és mákosat is hozni, vagy szigorúan kell választani? )

  15. Én is jövök! Kaptam egy rakás diót, úgyhogy tuti diós lesz és dió pártiak vagyunk, bár a mákot sem vetjük meg. 🙂

  16. Koszi Zsuzsa,de megoldom!Miutan a tortakat kilottem,maradt par recept,szerencsemre 1 van ami meg tetszik is 😀 szoval nem lesz nehez valasztanom,ne varialjunk miattam :)nagyon koszi 🙂

  17. teller-cake says:

    Szuper téma, én is itt leszek! 🙂 Szofi, azért is kereslek, hogy a Blogkóstolós blogodban találtál-e végül neked tetsző receptet a sok torta között vagy találjak valami más megoldást? Én vagyok a hibás, olyan sokféle torta volt felsorolva íz szerint is és nem kattintottam rá mindegyikre hogy valahol csak kép van. Azért vannak ott receptek is, de kérlek szólj ha problémát okoz a választás! Zsuzsa

  18. Hmm, dio vagy mak? Fogos kerdes. 🙂 En is szeretnek jatszani! 🙂

  19. Eszter Pál says:

    Én, mint mákimádó ÉS diópárti is szeretnék mindenképp játszani 😀 A kivétel erősíti a szabályt ugye 😉

  20. Piroska says:

    Én is jövök. Nem is tudok hirtelen választani – de nem is kell- , mindkettőt szeretem.

  21. Csigabige says:

    Mindkettőt imádom, úgyhogy jövök! 🙂

  22. Rebarbara says:

    Aktuális és klassz ötlet 🙂 Jövök!

  23. fromJuci says:

    Én is, én is! Én mindkettő imádó vagyok, az a baj! A flódni nagy kedvencem, amiben mindkettő íz megtalálható! :3 :))))))

  24. Hankka says:

    Nagyon jó ötlet, aktuális is, jövök én is! 🙂

  25. Linyah says:

    Vmit erezhettem, tegnap vettem diot, hogy ugyis kelleni fog … 🙂

  26. Ez annyira tetszik nekem, hogy újra jövök! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!