Szofika a konyhában

Citromtorta tojáshabbal

Össze se tudom számolni, hányszor sütöttem már Tarte au citront, azaz citromtortát.Nekem ez a legeslegkedvencebb tortám, mióta először sütöttem,és szerencsére Zé is imádja, így ez lett a 7. évfordulónk tortája:) A szokásos  szerencsétlenkedésem hozta úgy, hogy tojáshab került a tetejére-hála Istennek. Az első tojást úgy sikerült szétválasztanom, hogy a sárgája zuhant a konyhapadlóra. Naná, hogy… Tovább »

Ropogós citromos-kekszes muffin

A meglepetés erejével hatott rám ez a süti, mikor este fél 12-kor kihúztam a sütőből. Valami gyors éjszakai nasi kellett, de leginkább csak azért, hogy meggyőzzem magam, nincs mit szépíteni, híztam 4 kilót és még most kell visszavenni, mielőtt más számjeggyel kezdődik a testsúlyom…Hát valamit változtatnom kell,mert ha így folytatom, hamarosan háromjegyű lesz. Soha nem… Tovább »

Citromos-passiógyümölcsös pite

Életem első találkozása a passiógyümölccsel. Én bizony még sosem ettem és sosem csináltam belőle semmit. De ez valami nagyon jóóóóó ez a gyümi, szerelem volt első látásra, mikor megláttam a Baking heaven magazinban ezt a pitét. Tulajdonképp ugyanaz a recept, mint a Citromtortánál, felturbózva egy kis passiógyümölccsel. Az állaga kicsit más lett, krémesebb, “szaftosabb”,mint a… Tovább »

Gyömbéres lime torta

Habár nálunk nem tombol a nyár, én azért kitartóan sütöm a citromos-lime-os sütiket. Már megcsömörlöttem a sok csokistól meg cheesecake-től,most valahogy jobban esnek ezek a citrusos sütik. Most ez a süti akadt horogra,az eredeti recept innen. Hozzávalók 24 cm-es formához ( én levehető aljúban sütöttem) A “tésztához”: 300 gr gyömbéres keksz 100 gr olvasztott vaj… Tovább »

Tarte au citron

Jöhet bármilyen cheesecake, brownie, csupacsokicsoda, a Tarte au citron mindent visz. Félórája készült el, még ki sem hűlt, de már csak 2 szelet van belőle. Nem most készült először, egyszer már összeütöttem egyet Mary Berry receptje alapján. Akkor felszeletelve nem is készült róla kép,mivel nem volt megfelelő tart-sütőm, most viszont beszereztem végre egy levehető aljú… Tovább »

Citromos-rózsás kekszek péntek 13.-ára

A múltheti pillangós rémálomkekszek  sem vették el a kedvem a kekszsütéstől és a színes cukormázzal való dekorálástól. Büszkén vállalom: én bizony határozott fejlődést észlelek:) A pillangós keksz 5 éves szintű volt,ez már talán a 8 éves szintet is eléri:) Van még hova fejlődni, a kézremegést nem ártana visszaszorítani, főleg a körvonal meghúzásakor… Ezúttal a legegyszerűbb alakzatot… Tovább »

Lazacfilé kapros-citromos tejszínes rizzsel

Egy könnyű vacsora. Étkezési szokásaim átalakulóban vannak, ennek jegyében készült az első étel. A lazac-kapor-citrom triász már lehet, hogy unalmas, de nem tehetek róla, nekem ők összetartoznak, elválaszthatatlanok.:) Hozzávalók: 2 lazacfilé 2 ek. vaj 250 gr rizs 1,5 dl tejszín 1 citrom 1 csokor kapor só, bors Elkészítés: 1. A lazacfiléket megmossuk, enyhén sózzuk, borsozzuk… Tovább »

Narancsos-mandulás sajttorta

Nem szoktam magyar “celebek” receptjeiből főzni. Egyszerűen nem és kész. Az olyan tévéműsoroktól is égnek állt a hajam még évekkel ezelőtt, mint Vacsoracsata meg Hal a tortán, ahogy a sok telefonos játékot vezető barbiebaba fakanalat ragad és úgy csinál,mint aki a konyha ördöge…Az egyetlen ami megmaradt bennem ezekből a műsorokból, az Ganxta Zolee szusija volt:)… Tovább »

Lemon curd Charlotte torta

Ezen a héten is van Közös sütés, a mostani projektünk a Charlotte torta. Továbbra is várom a blog facebook oldalára a remekműveket. Nekem ma sikerült elkészítenem,és hát nem volt könnyű. Elég vicces, hogy macaront tudok készíteni, croquembouche-sal is próbálkoztam, de életem első piskótájára ma került sor. Az első, 2 tojásos változat nem is nyerte el… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!